✍ 217. plein-air

2008. június 6. 16:48 - cippo
dekoltázs

Baia Mare  Asszonypataka [1329. ó mennyire szép ez]. Ha mond valamit, hogy nagybányai festőiskola, na azt kell tudni róla. Meg hogy még nem jártam ott. Vagyis, csak irányba, azt is nagyon régen.

A piatra-neamt-i fesztiválkörút. A csíkos húsra emlékszem, meg a puliszkára, akkor még nagy szám, hús, bazmeg. Na azt adtak minden délben. Azért csíkos, mert valami rácson sütött natúrhús volt; lehetett volna jó, de büdös volt, olajcsöpögős, a rács meg szétégette egészen. Csíkosra. A puliszka meg ízetlen, dermedt sárga izé. Nem baj, kussoljál vendég, fogyasszál, örüljél, hogy enni kapsz. Se íze. A város mellett valami húsfeldolgozó telep volt, tisztára krematórium a magas kéményeivel. Az egész várost beborította a bűzével – na, azt érezted a húson is. Erre emlékszem. Meg a zaccos kávéra, forró, híg lé, a cukor – ha kéred, ha nem, az jár bele bazmeg -, szóval a cukor beleült a lötyögős zaccba. Legalább jósoltunk belőle a Virággal, aki állandóan Tito elvtársat emlegette, és akit a határon a díszletbe bújtatva csempésztünk át a jugoszláv útlevele miatt – mellékszál vége.

Hát legyen akkor hirtelen felindulásból elkövetett. Namost Csengerig sima lesz, szerintem perszonális szines, széles vásznamon az Oszvald Marika a Németh Sándorba kapaszkodva pörög-forog majd, s miközben süldőlányokat megszégyenítően ugrabugrál, meg ollózik lábaival a levegőben, egyre a ringó vállú csengeri violámat csicsergi a fejemben. Szóval Csengersima, passport-multumesc-larevedere, kész-passz, aztán már csak a Szamos mentén elandalogni, szipákolni bele a zöldbe, lehúzott ablakokkal. Akkor Bogyóka már vár, és megállapítom megint, hogy minden tüneményes erdélyi asszonyt Júliának hívnak. Megint beleélhetek kicsit, jajdejó. Ez most olyan lesz. Olyan plein-air.

Itt aláírhatsz. Úgy értem, a szöveg alá. Nem moderállak, bízom benned, hát úgy. Az email címed kell, nem én találtam ki, de másnak nem mutatom meg.