Az, hogy Locsolókocsi, nekik már nem mond semmit – csak úgy eszembe jutott a kannáról.
Ilyen lányok a vilmoskörtét gyűszűnyi hello kittys porcelán pohárból isszák; madárkortyintásnyit, épp csak annyit, amennyitől fölfényesedik kicsit a tekintet, átmelegszik a vér.
Olyan titkokat is tudnak, mint, hogy mi az a rabicháló, és hogy mire való [pasijaik vakoltak eleget a tanyán, alapot is csináltak, igazi betonalapot, zsalu meg minden], el se hinnéd. Alkoholos filccel rajzolják a tojásra a keresztszemest, meg a matyómintát ültetési sorrendben, ilyeneket meg bármikor csuklóból, hogy pontosan meddig is kell melengetni őket a keltetőben, a lámpa alatt. Merthogy uniókompatibilis kistermelői terveik is vannak, nemzetközi ISO szabvány ismerettel, mangalica, meg japán selyemtyúk ornamentikával, hosszú futamidővel.
Kozmetikailag csipkebogyó-, és kökénylekvár sűrű, böffenő gőzében, vagy a slambuc fedő alól kicsapó párájában fürdetik az arcukat; végtére is tudják, dúdolták azért eleget a klasszikust, hogy csak szépíti őt a gáz, a gőz. Valamint társasági szórakozásul faszénparázson kérgesre sült padlizsán gyönge, elomló, fehér húsát fakanállal kapirgálják a vinetéhez kerti összejöveteleken. Plázában vörös Switch feliratokra és Opinel pengékre ködösül a tekintetük. Urbanizálódás, meg telek megosztottsága helyett tuinvan okosan inkább az aglomerációt választották.
Úri partizánok, úrinők. Van bennük valami régi. És van bennük valami új. Úrinők nem sietnek, nem fizetnek, és nem csodálkoznak. Bámulatosan tudnak élni.
[kanonizált történet – a világ képes fele]