✍ 156. az otthonokról

Van az, amikor pont ott, pont úgy. Lábföltevősen, elernyedősen. Lenni csak, oktalanul. Nem beszélni, nem cselekedni. Vagy beszélni, cselekedni. Nincs hideg, vagy meleg, világos, vagy sötét – akár lehetne is persze, de minden érzéknek alatta/felette áll. Nyitott szemmel aludni nyálcsorogva.

Otthon vagy az úton, ha érted, mire gondolok. Nem az számít, mi vár a végén – ha ugyan. Úton vagy. Bele vagy feledkezve az útba, ilyen szerkezetileg rondán.

Néha kicsukod magad. Amikor sietsz. Amikor elveszíted a figyelmedet. A méltóságodat. Amikor úgy harapnád át a világot, akár egy almát, olyan vérzúdulósan, türelmetlenül. Kapkodsz. Kiéget mindent. Mint egy premier. A világon minden csak bábszínház. Gen.

Leülök itt most. Meglassítom a szívemet. Hagyom, hogy az út megtaláljon.

Szerző: cippo

"Nyilván ön is észrevette, hogy minél kevesebbet tudok valamiről, annál nagyobb az önbizalmam, és annál jobban meg tudom világítani a dolgot." Mark Twain

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük