✍ 141. bibliai

2008. április 24. 22:23 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Van ez a fura, gasztronómiai felhangú vonzódásom a mesékhez, ugye, mint a Mákos rétes, vagy a nagyi féle vackorkörtés mese, meg a favorit, A Palacsintás király – kenegettük is gyíkfűvel vadul a kínai tornacipő talpát eleget. Namost világos, hogy a kislányoknak az Éliás (alias Balázsovits Lajos) királyfi, a kisfiúknak meg kötelezően a Kökényszemű Katica-Detre Annamária (aki – gyanítom – a hetvenes évek összes gyermekszínházi, filmbéli királykisasszonyát, kompakt menyecskéjét, sőt, még a Tom Sawyer Becky Tatcherét is játszotta) volt a ” lavofmájlájf “.

Mivel viszont énnekem a Huckleberry-Sirkó László volt, és ugye olyan, hogy lavofmájlájf, aktuálisan csak egy van az ember gyerekének (legalábbis egyszerre), A Palacsintás királyból a Tóbiás király volt a befutóm.

Tóbiásról később kiderült, hogy nemcsak király, hanem egyenesen az Éjszaka császára, és hogy van neki polgári neve is: Greguss Zoltán.

Namost, ami itten a továbbiakban írva vagyon, városi legenda egy hiteles személytől.

Zoli bácsival állítólag gyakran előfordult, hogy záróráig seregszemlézett valamely mulatóban, azután – adjuk meg a császárnak, ami a császáré – nyitásra beballagott a Lukácsfürdőbe, hogy tuinvan evvel a kis nyitánnyal zárja a napot.

Egy alkalommal épp a termálvízben ücsörgött, amikor a medence másik oldalán megjelent Kodály a hosszú hajával, Krisztus-szakállban, fehér fürdőlepedőbe csavarva, mezítláb. Greguss meglátta, s csak ennyit mondott:

– Ha nekem most átjössz a vízen száraz lábbal, bazd meg…

Itt aláírhatsz. Úgy értem, a szöveg alá. Nem moderállak, bízom benned, hát úgy. Az email címed kell, nem én találtam ki, de másnak nem mutatom meg.