✍ 139. veszedelmes iszonyok

2008. április 23. 22:06 - cippo
litera-túra Lloaf

– Nem jut eszembe. Nem a Csapda Hamupipőkének, hanem a másik. Az, amiben a sárga esőkabát (amin az a sötét folt volt, amiről kiderült, hogy valójában szakadás) élettelen hullaként lógott a fogason.

A felázott deszkapalló riasztóan himbálta magát ide-oda, a szakadt műanyagháló mögött a folyó, a résekből a nadrágszáron át felszívódott a tériszony. Lloaf bebújt a kapucni alá, és kimért határozottsággal lépkedett a szürkületben. Járás közben lábait mindig kicsikét egymás elé rakosgatta, mint valami nagyformátumú nő. Egyensúlytalanul ment, szinte pattogva a ruganyos deszkákon, ritmus ellen koppantva, s kis csikorgásokat sírva minden staccatoba szétcsúszó sarkaival.
– A félelem beszűkít – mormolta. – Valaki jön mögöttem.
Magába dermesztette a csendet, ügy fülelt. Oldalához szorította a diavetítőt, baljával rámarkolt, így fogva össze vékony kabátját, melybe belefeledkezett a rémület. Akkor eszébe jutott.
A meghajszolt tanú. Hát persze.

Hátranézni nem mert. Csak menni, a félelemtől egészen szűken. Épp csak egy járásnyi helyet hagyva magának.

Itt aláírhatsz. Úgy értem, a szöveg alá. Nem moderállak, bízom benned, hát úgy. Az email címed kell, nem én találtam ki, de másnak nem mutatom meg.